Egyszer véget ér a [H7]lázas ifjú[Em]ság,
Egyszer nélkülünk megy [H7]a vonat to[Em]vább, [D7]
És az [G]állomáson [D]állunk, ahol [C]integetni [H7]kell,
De a [C]búcsúra csak [H7]pár ember fi[Em]gyel.

Egyszer véget ér a [H7]lázas ifjú[Em]ság,
Egyszer elmúlnak a [H7]színes éjsza[Em]kák, [D7]
Sajnos [G]véget ér az [D]álom, sajnos [C]véget ér a [H7]nyár,
De a [C]szívünk addig [H7]új csodára [Em]vár.

Ezért [G]ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk,
Talán abban van az utolsó re[D7]mény.
Létünk [G]ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz,
De ha akarjuk, még tűzhet ránk a [F]fény. [H7]

[Em]Egyszer véget érnek [H7]múló napja[Em]ink,
Egyszer elbúcsúznak [H7]túlzó vágya[Em]ink, [D7]
Tudjuk [G]azt, hogy egyszer [D]végleg, sajnos [C]végleg elme[H7]gyünk,
De még [C]addig mindent [H7]újra kezdhe[Em]tünk.

La-la-la...

Ezért ne... fény.

Egyszer véget érnek múló... kezdhetünk.

La-la-la...